Rólunk – belső

Múltunk

A “régi idők” hagyományai közé tartozott a fáradtan felérkező vendégek várása, fogadása. Mivel az Ivó felőli erdészeti utat csak a ’60-as években építették meg, addig a Madarasi Hargitára látogatók kizárólag gyalogosan és többnyire Kápolnásfalu irányából jöttek fel. Ha értesítve voltak, a már fent lévő vendégek fogadták a fáradtan érkezőket, esetenként eléjük is mentek, segíteni a cipekedésben.

Egy másik hagyomány a beavatás volt. Ennek a hagyománynak sokféle változatát ismerjük, hiszen a szertartás függött a társaságtól, a hangulattól és bizony az avatandó személy esetleges “ellenkezésétől” is. A lényeg mindenképpen az volt, hogy aki először érkezett a Hargitára, azt a veteránok felavatták: elverték a fenekét kézzel, tűzifával, lapítóval. Attól kezdve a beavatott kiránduló is igazi Hargita-járónak számított. Saját bevallásuk szerint, akik még érték ezt a szokást, mindannyian büszkék arra, hogy őket még “becsületesen” beavattak a Madarasin.

A családiasabb hangulatú szokásokhoz tartozott az is, hogy a konyhát mindenki közösen használta, a favágás, fahordás mindenkinek a feladata volt, havazás után a sípályákat közösen “verték le”, és csak azután kezdtek sízni. Ha valaki eltűnt (ismerős vagy idegen), keresésére közösen indultak.

Jelenünk

Mára már könnyen bevehető a hegy bárki számára, hiszen 2015 óta már van frissen aszfaltozott utunk, és szinte elképzelhetetlen, hogy a teljes sífelszerelés mellett, a többi szükséges holmit hátizsákban, gyalogosan hozzuk fel a hegyre, de a régiek vendégvárása ma is példaértékű számunkra.

A beavatási szertartás is egy welcome drink-é szelidült, de ma is figyelünk azokra, akik először vannak fent a Madarasi Hargitán.

A 2015-ös szezonra teljesen felújított házban a segítséget továbbra is szívesen vesszük, ha fahordásról van szó, de a konyhában ma már a szakácsunk az úr.