A hegyről – belső

Ha nem tudod,
de érdekel!

Geológia és földrajz:

A Hargita a Keleti Kárpátok központi csoportjának leghosszabb és legfiatalabb vulkáni hegysége. Hargita megye névadó hegysége Udvarhelyszék és Csíkszék határát jelöli. A Hargita gerincvonalon mért hossza 70 km, szélessége 20 – 25 km. A hegység az Erdélyi-medencét választja el a Csíki-medencétől. Északnyugati szomszédja a Somlyó – Délhegy csoport, északkeleten a Gyergyói- és Csíki-medence, délen a Baróti hegység, délnyugatra a Rika hegység határolja. A hegységet az Erdélyi-medence felől Havasalja széles, vulkántörmelékes fennsíkja kíséri, a másik oldalon a Csíki-medence hegylábfelszínével határos.
A Hargita az Erdélyi-medence beszakadási peremvonala mentén keletkezett vulkáni építmények sorozata. Jellemzői az eredeti vulkáni formák: kráterek, kaldcsók, lávafolyamok, vulkáni lejtők, lávaárak, meredek lejtőjű lávadómok, tufapadok. A vulkáni építmények fiatal voltát bizonyítják a vulkáni utóműködések gázai, szénsavas ásványvizek, borvizek, termálvizek.
A hegytömb központját egy hatalmas, 5 km átmérőjű kaldera jelöli ki, melynek udvarát a délnyugatra folyó Vargyas patak csapolja le, mélyen bevágódva az 1450 – 1500 m -es magaslatokkal jelzett vulkáni felszínbe. Mind a kaldera peremén, mind a belsejében több kitörési központot, dagadó kúpot különíthetünk el. Az északi irányú, félkör alakú kaldera perem csúcsai: Mihály havas (1685 m), Madarasi Hargita (1801 m), Rákosi-Hargita (1758 m), Madéfalvi Hargita (1710 m) és a Csicsói Hargita (1761 m). A Vargyas patakkal szinte párhuzamosan, az Ivó patak völgyét megfigyelve, szintén egy vulkáni kráter lecsapolását véljük felfedezni
A Madarasi Hargita a Hargita hegyvonulatának a legmagasabb (1801 m) része, többszörösen megénekelt, a székelyek “Szent hegye”. Csúcsáról gyönyörű kilátás nyílik a terjedelmes, 20 – 25 km széles Hargita-fennsíkra, a Libán-tetőre, a Görgényi havasokra, Gyergyói havasokra, Hagymás hegységre. Nyugati irányban látszik az Ivó-feje, Berszán-sarok, Kecskevész-szikla, mögöttük csaknem az egész Erdélyi-medence. Szép tiszta időben látható dél – délnyugat irányban a Rika-hegység, Királykő, Fogarasi havasok a Déli Kárpátok szinte teljes vonulata. Délkeletre a Rákosi-Hargitát, keletre a Csíki havasokat és a Csíki-medencét figyelhetjük meg.

Növényvlág:

Amíg felérkezünk a Madarasi Hargitára, az aljban jellemző elegyes erdők birodalmából a fenyvesekbe csöppenünk. Innen mindössze 10-20 perc járással a csúcs irányába, már elérjük a fenyvesek felső határát, ezután az alpesi tájakra jellemző borókás következik. Tehát mindössze 10 km-es szakaszon három növényzeti övet érintünk.
A Madarasi Hargita növényzet szempontjából az alhavasi (szubalpesi) növényzeti övbe tartozik. Az itt élő növények leggyakrabban a cserjék közül kerülnek ki. Ilyen például a törpe boróka (Juniperus nana), a fekete áfonya (Vaccinum myrtillus), a vörös áfonya (Vaccinum vitis-idaea) és a hamvas áfonya (Vaccinum áfonya (Vaccinum uliginosum).
Az uralkodó fafaj a lucfenyő (Picea abies), amely összefüggő, havasi erdőségeket alkot, de lehet csoportosan vagy éppen magányosan is.

Ahol ezekben az erdőkben behatol a fény, ott lágyszárú növényekkel is találkozhatunk, mint a kék virágú, harangrojt (Soldanella montana), a sárga sziromlevelű ibolya (Viola biflora), a fecske tárnics (Gentiana asclepiadeae), a hegyi boglárka (Ranunculus montana), a szívlevelű nadálytő (Symplytum cordata), a fenyves csengettyűke (Campanula abietina), a piros mécsvirág (Melandryum rubrum) szép piros virágokkal, a barnás- vörös virágaival a bókoló patakmenti gyömbérgyökér (Geum rivulare), ragadós enyvesszerű szárával, szép piros virágokkal az enyvecske (Viscaria vulgaris) és a szép hölgymál fajok (Hierarcium sp.) sárga színű fészkes virágzataikkal.

A lucfenyveseket helyenként alhavasi gyepek tarkítják, amelyeket többnyire a szőrfű (Nardus stricta), ritkábban a vörös csenkesz állományai alkotják..

Ha a csúcstól déli irányban leereszkedünk a lejtőn, miután áthaladunk egy lucfenyő csoportosuláson egy nagyobb kiterjedésű tőzegmoha lápra érünk. A tőzegmoha láp keletkezését és fejlődését a csapadékos, párás, hűvös, hegyvidéki éghajlat segítette elő.

Állatvilág:

A Madarasi Hargita állatvilágát meghatározó fontosabb tényező a nagy kiterjedésű lucfenyvesek jelenléte.

A lucfenyvesekben élő emlős állatok: a barna medve (Ursus arctos), nagytestű ragadozó állat, a kecses alakú gímszarvas (Cervus elaphus carpaticus), a ritka, rejtélyes hiúz (Linx linx), a farkas (Canis lupus), a vadmacska (Felis silvestris), a nyuszt (Martes martes), a mókus (Sciurus vulgaris), a róka (Vulpes vulpes), a vaddisznó (Sus scropha).

A madarak közül előfordul a siketfajd (Tetrao uragallus), a császármadár (Tetrastes bonasia), a macskabagoly (Strix aluco aluco), az uhu (Bubo bubo), az egerészölyv (Buteo buteo), fenyves cinege (Parus ater), keresztcsőrű (Loxia curvirostra), fenyőszajkó (Nucifraga canyocatactes), hegyi cinege (Parus montanus).
A hüllők közül megtalálható az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara). A kétéltűek közül az alpesi gőte (Triturus alpestris) és a kárpáti gőte (Triturus montadoni) él az itt előforduló pocsolyákban és lápokban. A gyors folyású hegyi patakokban él a sebes pisztráng (Salmo trutta fario), a botos kölönte (Cottus gobio), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), a kövi csík (Nemachilus barbatulus).
A rovarok közül jelen vannak a betűző szú (Ips typographus), amely a fenyőfák fájában rágja járatait, az apácalepke (Limantria monacha) lárvája, amely tűlevelekkel táplálkozik, az óriás fenyődarázs (Sirex gigas) lárvája, amely alagutat rág a fában.